Sziasztok!

Florina Wolf írói álnéven publikálok. 2024.06.10-én jelenik meg az első regényem, ami a Pizzaszív trilógia első része, ezt, jövőbeli szándékaim szerint, sok könyv fog még követni.

Első sorban romantikus műfajban alkotok, de nem áll távol tőlem a new adult spicy, fantasy és sci-fi sem.
Az írás, mint egy mentőöv érkezett meg az életembe, a szüleim válását követően, könnyebben dolgoztam fel a dolgot, ha magam alkotta történetekbe, leginkább fanfic-ekbe menekülhettem.

Ezek a fanfic-kek témájukat tekintve egyik fele mai realista, Tokio Hotel fan voltam,Tom Kaulitz-hoz írtam amatőr kis szösszeneteket. Valamint fantasy témájú, mert InuYasha, YuYuHakusho és Bleach animék fogtak meg a legjobban. Elmerültem a világukba és az akkori judós legjobb barátnőmet szórakoztattam a történeteimmel edzés után és néha alatta is.
Neki köszönhetem, hogy elindultam ezen az úton, mert vele beszélgettünk erről először az öltözőben, hogy láttam este azt a részt és hopp! Illetve ő mutatta meg a TH-s fiúk első zenéjét és a Bravo újságot is, amiben róluk cikkeztek. Nyilván mindkettő függőséget okozott a tizenkétéves kori önmagamnak.

Soha senkinek nem mutattam meg az írásaimat (a kötelező tollbamondáson kívül). Aztán egyszerűen csak könyvmoly lettem tizedikes koromban Diana Dorth — Vak szerelem című könyve miatt, és magától értetődő volt, hogy váltok a fanfic-kekről saját történetekre.
Az első ilyet hat fejezet után küldtem el a KMK-nak 2010-ben, félévvel később érkezett csupán rá válasz, mikor már teljesen letettem róla. Sajnos elveszett az e-mail, mert feltörték azt az e-mail címemet és mindent kitöröltek, de sose felejtem el azt a pár sor bátorítást, amit akkor kaptam.

2010-ben az iskolánkban beneveztem ezzel a történetemmel a prózaíró versenyre, amit meg is nyertem, legnagyobb támogatóim az általános és középiskolás magyar tanárnőim voltak.

2016-ban pályáztam először az Aranymosásra, ahova nem sikerült bejutnom, ez kedvemet szegte.

A Covid idején a község, ahol élek, meghirdetett egy pályázatot, ahol motivátorok olvassák el a jelige/fantázia nevű saját történeteinket és motiváló, dicsérő, lelkesítő leveleket kaptunk tőlük válaszul egy oklevél kíséretében. A községem ebből a szempontból igencsak termékeny, vannak íróink és költőink is, ha jól számoltam legutóbb, heten vagyunk. Akkor az egyik motivátorral, Daremoval nagyon jóba lettem és egy másik pályázóval együtt csatlakoztunk a helyi színtársulathoz, és írtunk egy színdarabot, aminek csak a főpróbájáig jutottunk el, mi magunk is belebújtunk egy-egy szereplő bőrébe, vicces volt, de rengeteget segített az írásképemen és a beleképzelő erőmbe, pedig azt hittem, annak elértem a plafonját.

2022-ben újra beadtam Aranymosásra egy spicy történetet, egy másik pályázatra pedig a Pizzaszívet, még az év elején. Emlékszem, utóbbinál nagyon jó fejek voltak, mert jelezték, hogy félreértettem a kiírási karakterszámot és az enyém így nem éri el a minimumot. Emlékszem, totál kétségbeesve hívtam fel Daremot, hogy egy hetem van a leadásig és több, mint százezer karaktert kell megírnom, de egyszerűen nincs több mondanivalóm a sztoriról. Akkor azt felelte két opcióm van, az egyik az, hogy feladom. Mondom, arról szó sem lehet. Akkor a másik lesz a befutó, leülsz a hátsódra és írsz, amikor időd engedi. Így is lett.
Dupla koppanás, egyikbe sem jutottam be, fel akartam adni az egészet.
Őszintén!

De a férjem összeszedett a laptopommal és a kutyánkkal együtt, kivitt az udvarra és megkért, hogy próbáljam új szemszögből nézni a dolgokat.

Akkor indult a Pizzaszív reebotja, négy hónap alatt írtam át a történetet, kerestem bétákat, akik apró darabokra szedték, hogy újra összerakhassam és éppen befejeztükt, hogy még időben elküldjem a FairBooks Kiadó első pályázatára, október végén. Minimális időn belül lettem ezután várandós, 2023 tavasza végén tudtam meg, hogy az egyik nyertes vagyok, nyár végén pedig bővült a családunk.
Hivatalosan is az én évem volt, a sok kudarc után.
Köszönöm, hogy elolvastad!

Blog

Dedikálás Budapesten!

Szeretettel hívunk és várunk Ludvig Dóra írónővel közösen megrendezett könyv dedikálásunkra! Időpont: 2024. június 15. 17.00-18.00 Helyszín: Budapest, Duna Korzó, 42-es stand(Boszi Gyertyaműhely)

Író találkozó Bonyhádon!

A XXIII. Völgység Könyvfesztivál keretein belül kerül megrendezésre Író csajok-csajos könyvek című író találkozónk. Moderátor: Moldvánné Ferger Annamária Vendég írók: Megyeri Judit (Jud Meyrin), Daniella

Könyvbemutató Budapesten

Sok szeretettel várunk mindenkit 2024. 06.29-én 16.00 órától egy kellemes beszélgetésre első könyvemről, mely a Pizzaszív címet kapta( egy new adult romantikus gasztro regény) Helyszín: